Alta sziklarajzai egy régészeti lelőhely egy része Alta közelében, az észak-norvégiai Finnmark megyében. A sziklarajzokat 1973-ban fedezték fel, és azóta összesen mintegy 3000 ábrát találtak, melyek egy részét a becslések szerint 6000 évvel ezelőtt rajzolták.

A rajzok a felszíni sziklákon találhatók. A helyszín 1985 óta az UNESCO Világörökség része; ez Norvégia egyetlen őskori világörökségi helyszíne.

A sziklarajzok öt különböző helyszínen találhatók, ezek közül a legnagyobb Hjemmeluft/Jiepmaluokta nevű hely közelében van, itt található az Alta Múzeum is. Csak ez az egy helyszín van nyitva a nagyközönség előtt.

Az Alta régió az északi sarkkörtől északra egy fjord védett végében helyezkedik el, sziklába vésett és festett ábrái a világ legjelentősebb sziklarajzai közé tartoznak. A körülbelül 3000 sziklarajz 7 helyszínen, 45 helyen szétszóródva található és a feltételezések szerint i. e. 4200 és i. e. 500 között készült. A jó állapotban megmaradt rajzokat több centiméter mélyen vésték a sziklába. A képek bemutatják hogyan éltek a nem sokkal az utolsó jégkorszak után megtelepedett emberek. Az ábrázolások kronológiai sorrendje összefügg a tengerszinttel való távolságukkal, a legkorábbiak találhatók a legmagasabban. A legkorábbi és legkésőbbi rajzokat megközelítőleg 26 méter szintkülönbséggel vésték a sziklákba. A vésetek állatokat és embereket jelenítenek meg. Az állatok közül a leggyakoribb a rénszarvas, a jávorszarvas, a medve, a vadlúd és a lazac. Az embereket vadászat, halászat, tánc, és szertartások közben mutatják be, majd később a fokozatos felmelegedés hatására megjelennek a mezőgazdasági tevékenységek ábrázolása is. A közelben folytatott ásatások során olyan településnyomokat tártak fel amelyek kora megegyezik a sziklarajzokéval.

Történelmi háttér: A régészek a sziklarajzok keletkezését a Kr. e. 4200-500 közötti időszakra teszik. Ebben a korszakban vadászó-gyűjtögető életmódot folytató csoportok éltek a területen. Ezalatt a hosszú idő alatt számos kulturális változás történt, például a fémszerszámok elterjedése, illetve a csónaképítés és a halászat technológiájának fejlődése. A rajzokat kvarcit vésőkkel vésték a gránitba.

Sziklarajzok - Állatok: A sziklarajzokon számos állat feltűnik. A leggyakoribb a rénszarvas, amelynek ábrázolásai (például kerítés mögött) arra utalnak, hogy az ember már a korai időszakban is valamilyen szinten irányítása alá vonta. Jellemző még a jávorszarvas, valamint különféle madár- és halfajok ábrázolása. Bár a régészeti leletek alapján a táplálék biztosításában a halászat játszotta a legnagyobb szerepet, a halábrázolások ritkák; ennek feltehetőleg az az oka, hogy a halászat lényegesen könnyebb és kockázatmentesebb volt a vadászatnál. Jelentős szerepet kaptak a medvék: rájuk nem csak vadásztak, hanem feltehetőleg valamilyen kultusz keretében tisztelték is őket.

Sziklarajzok - Halászat és vadászat:  Az emberábrázolások túlnyomó része vadászjeleneteket ábrázol. Hagyományosan ezeket a vadászattal összefüggő varázslások eszközeként értelmezték, azonban napjainkban ennél bonyolultabb magyarázatok is léteznek, melyek szerint a különféle tevékenységek egyes törzseket, az ábrák egymáshoz való viszonya pedig a törzsek közötti kapcsolatot szimbolizálja. Különösen érdekesek a csónakokat ábrázoló rajzok: míg a korai időszakban a halászcsónakok egészen kicsik, később egyre nagyobb, akár 30 embert is befogadó hajókat véstek a sziklákba, amelyeknek kimunkált, állatokat ábrázoló díszítései a viking hajókkal mutatnak rokonságot, és arra utalnak, hogy ekkor a norvég partok mentén már hosszabb utazások is lehetségesek voltak.

Sziklarajzok - Mindennapi élet és emberi kapcsolatok: Az ábrák egy része emberek közötti kapcsolatokat, vagy a mindennapi élet jeleneteit mutatja be: táncot, főzést vagy szexuális kapcsolatokat ábrázol. Egyes jelenetek egyértelműen társadalmi különbségekre utalnak, amikor egyes figurákat (feltehetően papokat, sámánokat vagy törzsfőket) kiemelt helyzetben ábrázolnak.