Norvégia nevezetes kitűnő nyers ételeiről, ezen belül főleg halhúsból készült különlegességeiről. A legtöbb étterem étlapján szerepel füstölt lazac, sós lében pácolt lazac, norvég nevén gravlaks, és pisztráng, de gyakran szolgálnak fel friss tőkehalat, ördöghalat és lapos halat is. A hering és a különböző rákfélék fogyasztása szintén nagy népszerűségnek örvend. Aki itt él, vagy erre jár érdemes, hogy felkeresse a tengerparti városok rakpartjait, az ott található halpiacokat. Isteni finomságok találhatóak itt, érdemes megkóstolni a frissen fogott halakat, rákokat egy korsó jéghideg sör mellett.

Aki kedveli a vadhúst, Norvégiában járva feltétlenül meg kell kóstolnia a rénszarvas, a jávorszarvas vagy a nyírfajd húsát. Krémszerű mártással tálalva és egy pohár jó vörösbor társaságában ideális választás egy finom ebédhez.
 
A kecsketejből különleges eljárással készített sajt, azaz a brunost, norvég specialitás. Ez az édes, barna színű sajt nem igazán ismert Norvégián kívül, de felénk minden korosztály kedveli. Népszerű nyári étel a pácolt vagy szárított hús, a spekemat, mely sonka és kolbász alakjában kerül a norvég asztalokra. A spekemat mellé általában az ugyancsak norvég különlegességnek minősülő ostyaszerű ropogós kenyeret kínálják tejföllel és rántottával, mindezt pedig egy korsó jó norvég sörrel vagy pár korty pálinkával kísérjük.

Az északi emberek még az ősi időkben megtanulták azokat a fáradságos, de hasznos módszereket, melyek segítségével az élelmiszert hosszú időn át is frissen tarthatják. Ilyen tartós élelmiszer a füstölt hús, a szárított hal, a lepénykenyér, a lutefisk vagy luftfisk (lúgozott hal) és a rakorret (füstölt pisztráng).

A vikingek mai őseit az öblök  csipkézte tengerpart a fjordoknak köszönhetően (a leghosszabb Sognefjord kis híján kétszáz kilométer mélyen nyúlik be a szárazföld testébe) 27 ezer kilométer hosszú partszakaszon várja a tenger ezüstjével, a heringgel és aranyával, a lazaccal. Heringet főként a skandináv partok mentén halásznak, ezért a norvégok, dánok és a svédek el sem tudnának képzelni étkezést hering nélkül. Ez nem is csoda! Ha hering kerül az asztalra, legalább háromféle öntetet kínálnak hozzá.

Az elmúlt évek során számos norvég mesterszakács ért el előkelő helyezést tekintélyes nemzetközi szakácsversenyeken. Kitűnő szereplésükkel hozzájárultak a norvég éttermek szakmai színvonalának emeléséhez, és elősegítették a tradicionális norvég alapanyagokra épülő modern konyhaművészet fejlődését.

A norvégok halfogyasztása kiemelkedik még az egyébként sok hallal élő skandináv népeké közül is. A halászat az északi királyságban ma is nemzeti foglalkozásnak számít, a lakosság egytizedét kitevő sporthorgászok alkotják a közel 4 és fél milliós nemzet legnagyobb taglétszámú „pártját”. A tengertől távolabb élők, tavak és vízfolyások százezrei között válogathatnak. A sporthorgászok elsősorban a lazacot és a pisztrángot kedvelik. A máshol drága, különleges halfélék a norvég konyha megszokott napi fogásai közé tartoznak.

A norvég partok mentén igazán nagy mennyiségben kifogott halakon kívül az állattartás és a földművelés termékei (tej, vaj, sajt, hús, kenyér és a sokféle gabonatermék) képezték és képezik még ma is a táplálkozás alapját. Tejből vajat, sajtot vagy aludttejet készítenek. Friss élelmiszert nagyon sokáig nehéz volt beszerezni, ezért jobb híján sózott ételeket fogyasztottak, így pótolva az ásványi anyagokat és a vitaminokat a hosszú téli hónapokban.

Korábban a lepénykenyér és a lefser nevű palacsintaféle volt a legfontosabb pékáru errefelé. A zabból készült lefsert alacsony hőfokon sütötték ropogósra. Mindkettő tartós élelmiszernek számított, és a kamrában (stabbur) tárolták őket. A lágyabb tésztájú lefserhez sokszor tejszínt is adtak, ezért ez már nem volt annyira tartós, mint zabból készült társa. Ez a sütemény ma elsősorban ünnepi alkalmakra készül, különösen, ha vajjal és cukorral tálalják.

A norvégoknál, számos európai országgal ellentétben nem a felső középosztály, hanem inkább a paraszti konyha étkei közül kerülnek ki a nemzeti ételek. A norvégok büszkék a hagyományos ételeikre és a hazai nyersanyagokra, ezért a külföldiek, itt étkezve, néha úgy érezhetik, mintha múltidéző időutazáson vennének részt. A norvégok a tiszta, természetes hozzávalókat részesítik előnyben. Ezt szerencsére az élelmiszergyártók is felismerték, és mindent elkövetnek, hogy ők állítsák elő a világ legtermészetesebb nyersanyagait.

A norvég konyha a vidékiek egyszerű halételeitől egészen az ínyencek igényeit is maximálisan kielégítő éttermek áfonyás süketfajdjáig magában foglalja, felsorakoztatja az összes itteni eledelt.  Érdemes megkóstolni a helyi különlegességeket, ha Norvégiában járunk. A legízletesebbek a házi készítésű, szinte teljesen zsírmentes húsételek. Az ételsor mindenütt izgalmas és változó, így mindenki megtalálja a maga ízlésének valót: norvég epret, sós húst, borsókrémlevest, lefsert, húsos süteményeket, tűzdelt húst vagy a rommergrot nevű krémes zabkását - hogy csak néhányat említsek.

Melyek tehát a jellegzetes norvég nemzeti ételek, fogások? „Húsgombóc!” - válaszolja a norvégok 65 százaléka. 35 százalék nevezi meg az ürüvel töltött káposztát, és 25 százalék az így a harmadik helyre kerülő tőkehalat. Ez utóbbit, a luftfisket a sózott bárányborda követi. Az oslói kormány 1994-ben közvélemény-kutatást végzett a norvég élelmiszerek versenyképességének felmérésére. Noha a legkedveltebb ételek tekintetében jelentős térségi különbségek mutatkoztak meg, az abszolút győztes az egész országban a húsgombóc lett, megelőzve ezzel a nyugatnorvég krumpli gombócot.

A XX. században - a többi európai országhoz hasonlóan - itt is megváltoztak az étkezési szokások. Az utóbbi években nagyon elterjedtté vált a gyors ételek, a készételek és a könnyű változatok. Jellegzetes szokás, hogy az iskolásoktól a cégvezetőkig mindenki visz magával szendvicset a munkahelyére. Sajtot, sonkát, kemény tojást vagy kenőmájast szoktak a két kenyér közé tenni. Norvégiában nincsen ebédszünet, az embereknek csak néhány percük van arra, hogy bekapjanak valamit, de így hamarabb mehetnek haza. A főétkezésre (middag) otthon, általában 16-17 óra között kerül sor. Néhány norvég számára az étkezés már csak „szükséges rossz”, amin igyekeznek mihamarabb túllenni. Ennek ellentéteként ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy egyre többen tartják fontosnak a megfelelő táplálkozást, és sokan lelik örömüket a főzésben is.