A norvég a germán nyelvek északi ágához, a skandináv nyelvek nyugati ágához tartozik, zömében Norvégiában beszélik.

A skandináv területeken élő északi emberek nyelvéből, az óészakiból fejlődött ki. A viking kalandozások idején a mai Norvégia területén élő vikingek északnyugati irányba hajóztak, ők voltak azok, akik létrehozták az első településeket Izlandon, és ők népesítették be Feröert is. Ez utóbbi két terület nyelve tehát a norvéggal együtt a skandináv nyelvek nyugati ágát alkotja.

A norvég nyelv a 14–16. században kezdett átformálódni, ebben az időszakban alakult az óészaki középnorvéggá. A skandináv országok közös történelme miatt azonban a kialakult norvég nyelv nagyban hasonlít a svédre és a dánra.

A modern norvég nyelv két nagy dialektikus ágra bomlik, a két dialektus között tulajdonképpen annyi a különbség, mint bármely két skandináv nyelv között, így kérdés, hogy nem tekinthetők-e ezek önálló nyelveknek. Ez a két dialektus a nynorsk és a bokmål norvég. A nynorsk (újnorvég) nyelv anyanyelvi használata az ország lakosságának kb. 10%-ra jellemző (400 000 fő), azonban a hasonlóságok és a közös eredet miatt a többi norvég is megérti őket, noha nem könnyen. Mint neve is mutatja, a bokmål a könyvnyelv, ez az általános használatú, és a nyomtatott irományok nagy része is ezen jelenik meg. Azonban minden vidéknek van egy kis nyelvi sajátossága, a "tiszta bokmål'" leginkább Oslo és Trondheim környékén figyelhető meg.

Története

Norvégia mindig számos dialektusban gazdag vidék volt. A nyelvjárások sokszínűségét az ország topográfiai viszonyai formálták: magas hegycsúcsok, hosszú, meredek falú völgyek, fjordok választották el egymástól az egyes települések és vidékek lakóit, az éghajlati viszonyok miatt a közlekedési viszonyok is rosszak voltak. Az ily módon egymástól elzárt közösségek nyelvjárása így egyre nagyobb eltéréseket mutatott.

Többek között ez az oka annak is, hogy a több évszázados dán megszállás és az azzal járó nyelvi egységesítési törekvések sem jártak sikerrel egy egységes norvég nyelv megteremtésében. (Norvégiában több évszázadon át a dán volt a hivatalos nyelv.)

A norvég nyelv eredete az óészakiban keresendő, melynek tulajdonságait a mai izlandi nyelv őrizte meg leginkább. A feröeri nyelv és éppúgy a norvég származék nyelve, valamint a grönlandi norvég nyelv is, amely azonban ma már kihalt. A Hanza-kereskedelem virágzása alatt a középalnémet gyakorolt jelentős hatásokat a norvégra, számos jövevényszóval gazdagítva azt. (A középalnémet a Hanza-szövetség hivatalos, kereskedelmi nyelve volt.)

Norvégia 1380 és 1814 között dán fennhatóság alatt állt először perszonálunió, majd reálunió formájában (Dánia–Norvégia). Ez alatt az idő alatt a régi norvég írásbeliség elkopott, majd 1450-ben hivatalosan is bevezették a dán írásbeliséget az országban.

Az eredeti norvég dialektusokat a vidék lakossága azonban tovább használta. Az 1814-es Dániával való szakítással kezdett kibontakozni Norvégiában egy romantikus-nacionalista hullám, mely kapcsolatot keresett a középkori (azaz a dán megszállás előtti) norvég írásbeliséggel.

Az 1850-es években Ivar Aasen költő és nyelvész megteremtette a landsmålt, azaz „az ország nyelvét”, melyet 1929 óta nynorsk-nak neveznek. A cél az volt, hogy a nép "visszakapja" a norvég írásbeliséget. Mivel az új írásbeli nyelv a társadalom felső rétegeinek dán írásbeliségével szemben jött létre, a nynorsk lassanként a demokratikus mozgalmak egyik jelképévé vált. 1885 óta a landsmål/nynorsk nyelv hivatalosan elismert írásbeli nyelv. Az új nyelv alapja nem egy dialektus volt (mint a német esetén a Wittenberg körüli nyelvjárás, vagy az olasz esetén a Firenze környéki nyelvjárás), hanem egy nyelvész által mesterségesen megalkotott logikus rendszer, melyet Aasen az összes norvég dialektus "keverékéből" gyúrt össze. A 20. század folyamán a nynorsk nyelvet számtalanszor megreformálták, és egyre közelebb került az ország keleti részén beszélt Bokmål nyelvjáráshoz.

Knud Knudsen gimnáziumi tanár szintén egy nyelvi reform kezdeményezője volt. Nevéhez köthető az 1862-es helyesírási reform, melyet a parlament nagyobb részben jóváhagyott, és mely a riksmål (a "birodalmi nyelv") alapja lett. A rendszert 1929-ben a bokmål (kb. ~írott nyelv) névre keresztelték.

A norvég nyelvnek a fentiek szerint két változata fejlődött ki:

1. Riksmål (a "birodalmi nyelv"), a Bokmål megnevezésű alcsoporttal, valamint
2. Landsmål (az "ország nyelve")

1929 óta a riksmål hivatalos megnevezése bokmål, a landsmål hivatalos megnevezése pedig nynorsk.