A háború utáni évek napjainkig:

1966-ban kezdődött az olajkutatás az Északi-tengeren és a Phillips Petroleum 1969-ben rábukkant a világ tíz legnagyobb olajmezője között levő Ekofisk-mezőre. A kitermelést a külföldi magáncégek, a norvég állam tulajdonában levő Statoil és a részben állami tulajdon Norsk Hydro és Saga Petroleum végzi. A kitermelés során balesetek is történtek, 1977-ben hatalmas olajkitörés okozott környezeti károkat az Ekofisken, 1980-ban pedig egy úszó lakósziget felborulása 123 áldozatot követelt. Az északi-tengeri olajból az államnak és a társuló magáncégeknek hatalmas jövedelme származott.

A 70-es években kijelölték az ország fennhatósága alá eső 2 millió km²-es kizárólagos gazdasági zónát, aminek pontos határait illetően Dániával és Izlanddal sokáig vitáztak; csak az 1990-es években állapították meg a pontos határokat, sőt a Barents-tengeren csak 2010-ben. 1973 és 1981 között a Munkáspárt kormányozott, amely megreformálta az oktatási rendszert, megnövelte a farmerek állami támogatáát, lehetővé tette a nők birtoköröklését és 1978-ban teljesen legalizálták az abortuszt. Már a 70-es évek végétől jelentkezett az a máig tartó probléma, hogy az olajjövedelmek miatti magas bérek rontják a norvég ipar többi ágának versenyképességét.

Az olajipar fellendülésével megindult a bevándorlás. Részben nyugat-európai és amerikai szakemberek, másrészt fejlődő országokból (főleg pakisztáni) képzetlen bevándorlók érkeztek nagy számban. Egy 1975-ös törvény jelentősen korlátozta az immigránsok letelepedését. A 70-es években az Alta-folyón építendő vízierőmű tiltakozásokat váltott ki a számik és a környezetvédők körében. Bár az erőmű megépült, az ügy nagyban hozzájárult a számik öntudatának megerősödéséhez és 1989-ben megalakult a Számi Parlament.

1995-ben már Norvégia volt a világ második legnagyobb olajexportőre. Az 1994-es népszavazáson elutasították az Európai Unióba való belépést, de csatlakoztak az Európai Gazdasági Térséghez és a schengeni övezethez. 1994-ben Lillehammerben rendezték meg a téli olimpiai játékokat.

A hidegháború végével a norvég fegyveres erők feladata a szovjetek elleni területvédés helyett a NATO-akciókban való részvételre változott, Norvégia rést vállalt Jugoszlávia bombázásában, az afgán háborúban és a líbiai polgárháborúban.

Az 2013-as választásokon megbukott a nyolc éve hatalmon lévő Munkáspárt és a konzervatívok és a bevándorlásellenes Haladás Párt alakított koalíciót.