Svédország 1523-ban kilépett a kalmari unióból, ám a dán-norvég perszonálunió fennmaradt a következő háromszáz évben. I. Frigyes király trónra jutása után óvatosan elkezdte bevezetni a lutheránus vallást, ám a norvégok tiltakozására - ahol a viszonylag szegény országban a katolikus egyház volt az egyetlen nemzeti intézmény és nem is volt annyira korrupt mint másutt - ígéretet tett, hogy azok megtarthatják vallásukat. 1529-ben mégis megszegte ígéretét, mire a trondheimi érsek behívta a száműzetésbe kényszerített II. Keresztély királyt. Keresztélyt a dánok elfogták, és élete hátralevő részét őrizetben töltötte. A Frigyes halála utáni trónviszályban az érsek megpróbálkozott egy katolikus ellenállási mozgalom megszervezésével, de nem talált elég támogatóra. III. Keresztély győzelme után az érseket száműzték, Norvégia pedig 1536-ban királyságból Dánia tartományáva vált. 1537-ben végrehajtották az egyház reformációját, ingó vagyonát Koppenhágába szállították, birtokainak 40%-a pedig a király kezébe került. Az írott dokumentumok hivatalos nyelve a dán lett. Az államigazgatás a helyi főnemességtől átkerült a király hivatalnokainak kezébe. 1572-ben kinevezték a norvég kormányzót, aki az Államtanács helyett vezette az országot. A nemesek további háttérbe szorulását jelentette, amikor az 1620-as évektől kezdve a hadsereg tisztjei professzionális katonák lettek a feudális rendszerben megszokott földbirtokosok helyett.

A 17. század nagy része dán-svéd háborúkkal telt. Az 1611-13-as kalmari háborúban 8000 norvég parasztot soroztak be a dán hadseregbe. A háborút a dánok nyerték és a svédek feladták a Tysfjord és Varangerfjordra vonatkozó területi igényeiket. A harmincéves háborúban új katonaállítási rendszert vezettek be, az országot 6000 ledg-re osztották, és valamennyi egy katonát adott a király seregébe. A harmincéves háborúban Dánia veszített és a svédek jelentős norvég területeket csatoltak el. A szintén elveszített második északi háború további területi veszteségekkel járt. 1661-ben bevezették az abszolút monarchiát, melyben a dán és norvég nemeseknek többé nem volt - azelőtt is jórészt formális - uralkodóválasztási joguk. Ezzel együtt új közigazgatási rendszert vezettek be, Norvégiát kormányzók által vezetett megyékre osztották fel.

A norvég népesség az 1500-as 150 ezerről 1800-ra 900 ezerre nőtt. A vesztes háborúk következményeképpen a király adósságai miatt kénytelen volt eladni birtokait, így a földtulajdonos parasztok aránya 20%-ról 50%-ra nőtt. A kis- és középbirtokosok földjeit kisbérlők vették ki, akik száma 1800-ban 48 ezer körül volt. A norvég adók igen alacsonyak voltak, általában a termés 4-10%-át kellett beszolgáltatniuk. 1736-ban új konfirmációs rendszert vezettek be, amely együtt járt az írni-olvasni tudás általános elterjedésével.

A 16. századtól kezdtek elterjedni a vízhajtotta fűrészmalmok, amik lehetővé tették a hatalmas norvég erdőségek faanyagának kihasználását. Egy 1544-es szerződés alapján a következő 150 évben a hollandok szervezték meg a norvég faanyagkivitelt; Amszterdam norvég gerendákból épült. Ennek a századnak a közepére megtört a Hanza Szövetség hatalma és Bergen újra norvég uralom alá került. Sok norvég tengerész dolgozott ekkoriban más országok hajóin, az angol-holland háborúkban mindkét oldal hajón szolgáltak norvég matrózok. Az ország gazdaságának jelentős részét tette ki a faanyagexport is, amelyből ezen hajókat megépítették. A 17. században főleg az angol flottát látták el; a kivitel olyan mértéket öltött, hogy 1688-ban egy királyi rendelettel a kis fűrészüzemek nagy részét bezárták az erdők kipusztítását megelőzendő. Ennek következtében a 18. sz. közepére egy maréknyi nagykereskedő kezében volt az egész faipar. A 17. században a bányászat is fellendült, Kongsbergben ezüstöt, Rørosban rezet bányásztak. Fontos ága volt a gazdaságnak a halászat, a 18. sz. közepétől fellendült a sózott tőkehal exportja.

Ebben az időben a 14 ezres (a 18. sz. közepén) lakosú Bergen volt az ország legnépesebb városa. Kétszer annyian laktak itt mint Christianiában (később Oslo) és Trondheimben együttvéve. A városi kiváltsággal rendelkező települések száma az 1660-as nyolcról 1800-ra huszonháromra nőtt. 1811-ben megalapították az Oslói egyetemet.