Viking kor (790-1260):

A viking kor a skandináv népek terjeszkedésének korszaka volt hódítás, betelepülés és kereskedelem révén. A kor nyitányát hagyományosan a lindisfarnei kolostor kifosztásának idejére, 793-ra teszik. A gyors járatú hosszúhajókon érkező északi harcosok meglepetésszerűen lecsaptak a partmenti és a folyók alsó folyásánál elhelyezkedő településekre, kolostorokra és összegyűjtötték az értékeket, valamint rabszolgákat és rabszolganőket hurcoltak haza.

A kevés művelhető területtel rendelkező norvégok hamar kirajzottak és megtelepedtek Shetland, Orkney, Feröer és a Hebridák szigetein. Utóbbiakon saját királyságot alapítottak. A norvég vikingek 800 körül megtelepedtek Írország nyugati partvidékén és egyéb városok mellett megalapították Dublint. Az addig egymással marakodó ír klánok azonban összefogtak és 900-ra kiűzték a norvégokat.

A norvégok 870 körül felfedezték Izlandot és 60 évvel később a sziget már 400 törzsfő között volt felosztva. Vörös Erik vezetésével a 980-as években megtelepedtek Grönlandon is. Erik fia, Leif Eriksson 1000 körül felfedezte Új-Fundlandot és elnevezte Vinlandnak. Itt is megkíséreltek települést létrehozni, de az ellenséges őslakosok miatt feladták a próbálkozást.

A 9. század közepétől kezdődött a legnagyobb törzsfők hatalmi harca, amelynek eredményeképpen Széphajú Haraldnak a döntő hafrsfjordi csata után először sikerült egyesítenie a norvég klánokat. Fia, a 930-ban hatalomra jutott Jó Haakon két törvényhozó gyűlést (tinget) hozott létre, Nyugat-Norvégiában a Gulatinget, Trøndelagban pedig a Frostatinget, ahol a szabadok gyűlése a király vezetésével meghozta az ország törvényeit. Haakon létrehozott egy katonaállítással feltöltött királyi hadsereget is, a ledangot. A trónra áhítozó rokonai azonban megölték és utána a belháborúba süllyedő ország egy időre dán uralom alá került.