A történettudomány szerinti őskor az ember történetének első, leghosszabb korszaka, amely a földtörténeti harmadidőszak utolsó szakaszával (pliocén) és a földtörténeti negyedidőszakkal (pleisztocén és holocén) esik egybe. Az emberi történelem írott forrásokból nem ismert hosszú időszakát öleli fel. Az őskor kutatásával elsősorban a régészet és a paleoantropológia foglalkozik, a kulturális antropológia, a művészettörténet, a geológia és a paleontológia eredményeit is felhasználva.
Az őskor kezdete: az első emberelődök (Hominina) megjelenése kb. 6-4 millió évvel ezelőtt.
Az őskor vége: az írott történelem kezdete az i. e. 4. évezredben. Ez egyben az ókor kezdete is.

Norvégia partvidéke mintegy 12 000 évvel időszámításunk előtt kezdett el felszabadulni az utolsó jégkorszak jégpáncélja alól. Az első nomád vadász-halász embercsoportok nem sokkal ezután kezdték el benépesíteni a tengerpartot: a legrégebbi norvégiai emberi telephelyet (Oslótól nyugatra) i. e. 10 400-ra datálták. I. e. 9300-ra elérték a Skandináv-félsziget északi részén levő Magerøya szigetét is. Az északi mezolitikus leletek a Komsa-, míg a dél-norvégiai kőeszközök a Fosna-Hensbacka kultúrához tartoztak. I. e. 7000 körül a Fosna kultúrát a Nøstvet kultúra váltotta fel, amely már alkalmazkodott a melegedő éghajlathoz, az erdőkhöz és a dél felől betelepedő új emlősfajokhoz. A legrégebbi norvégiai emberi maradvány i. e. 6 600-ból származik. I. e. 4000 körül az itteni emberek már palaeszközöket és cserépedényeket használtak, ismerték a sít, a szánt és a bőrből készült csónakot.

A mezőgazdaság i.e. 4000 körül kezdődött az Oslofjord környékén. 2500-ra már széleskörűen elterjedt a zab és árpa termesztése, disznók, marhák, kecskék és birkák tenyésztése. Ebben a korban kezdtek megtelepülni Dél-Norvégia partvidékén a zsinegdíszes kultúra népei, akik feltehetően indoeurópai nyelvet beszéltek és így a mai norvég nyelv előfutárainak tekinthetők.