Brandt-denevér

A Brandt-denevér (Myotis brandtii) az emlősök osztályának a denevérek rendjéhez, ezen belül a kis denevérek alrendjéhez és a simaorrú denevérek családjához tartozó faj. Elsősorban Közép és Észak Európában elterjedt. Élőhelye víztestekhez, erdőkhöz kötött.

Megjelenése: A kisméretű Myotis fajok közzé tartozik, fülei nagynak tűnnek az állat méretéhez képest. A kifejlett egyedeknél a bunda színe a háti oldalon világosbarna, aranyszínű beütéssel, míg a hasi oldal világosszürke, sárga beütéssel. A fül és a fülfedő alsó része világosabb, mint a környező részek. A fogazat esetében az alsó második előzápfog hasonló nagyságú, mint az első. Alkarhossza 3,3 – 3,8 cm. Testtömege 5 - 7 g.

Életmódja, szaporodása: A téli időszakot szintén faodvakban, esetlegesen barlangokban vészeli át. Vadászterületei víztestek mentén, erdők szélén találhatóak. Táplálékát túlnyomórészt lepkék, pókok és kétszárnyúak teszik ki. Helyhez kötött faj, az átlagos vándorlási távok 40 km alatt vannak. A legmagasabb feljegyzett életkorok 25-28 év körüliek, de szibériai területről ismertek rekordéletkorú 38-41 éves példányok is. A párzási időszak ősszel következik be. A nőstény csupán 1 utódnak ad életet júniusban vagy júliusban. Szülőkolóniái legtöbbször idős, odvas fákban találhatóak, ezek egyedszáma kivételesen haladja meg a pár tízet. Háromhetes korban tud repülni, és képes táplálékot szerezni.

Csalitjáró pocok

A csalitjáró pocok (Microtus agrestis) az emlősök osztályának a rágcsálók rendjébe, ezen belül a hörcsögfélék családjába tartozó faj. A csalitjáró pocok csaknem egész Európában (messze Ázsia belsejéig), szinte minden élőhelyen megtaláljuk. Leggyakrabban kertekben, szántóföldeken, parkszerű tájakon, sűrű sövényekben, valamint vizek közelében, nedves réteken, mély fekvésű mezőgazdasági területeken, nyirkos erdőkben fordul elő.

Megjelenése: A csalitjáró pocok feje és teste együttesen 9,5-13 centiméter, farka 2,7-3,5 centiméter hosszú, súlya 20-45 gramm. Bundája sötétebb és hosszabb szőrű, mint a mezei pocoké. Fülkagylóit csak felső részükön borítják hosszú, lazán álló szőrök, belül azonban csupaszok.

Életmódja, szaporodása: A csalitjáró pocok föld alatti járatrendszert készít, sűrű növényzet védelmében. A táplálékkínálattól és a hőmérséklettől függően nappal és éjszaka egyaránt tevékeny. A járatok lakókatlanba és éléskamrákba torkollnak. Területhatárait gyakran ürülékkupacokkal és jellegzetes, megrágott fűszálakkal jelöli. A csalitjáró pocok tápláléka füvek, gyökerek, télen a fák kérgét is fogyasztja.  A nőstény évente kétszer-háromszor 5-7, néha több kölyköt is ellik.

Erdei cickány

Az erdei cickány (Sorex araneus) az emlősök osztályának a cickányalakúak rendjébe, ezen belül a cickányfélék családjába tartozó faj.

Megjelenése: Az erdei cickány arcorra hosszú és csúcsa felé elkeskenyedik; feje és teste együttesen 5,8 - 8,7 centiméter, farka 3,2 - 5,6 centiméter, magassága 1 - 1,5 centiméter és súlya 4 - 16 gramm. Hátoldala sötét- vagy feketésbarna, hasoldala világosabb. Közepesen nagy, rövid farkú cickány. Fülkagylóját a bundája nagyrészt eltakarja. Fogainak hegye élénk sötétvörös. Farka rövid szőrös vagy csupasz. A fiatalok barna színűek.

Életmódja, szaporodása: Az erdei cickány nedvesebb talajú erdők, mocsaras, sásos területek lakója, ahol a sűrű fűben él. A hegyvidékeken a felső erdőhatárig felhatol. Tápláléka giliszták, csigák, rovarok és férgek. De elfogyasztja az állati tetemeket, csapdába esett állatokat, sőt saját fajtársait is. Naponta testsúlyának háromnegyed részét, szoptatás idején másfélszeresét kitevő mennyiségű táplálékot vesz magához. Gyakorlatilag éjjel-nappal ennie kell, másképpen éhen halna! Az erdei cickány legfőbb ellenségei a baglyok (gyöngybagoly) és macskák. Bár ellenségeinek ritkán van alkalmuk zsákmányul ejteni, mivel a teste két oldalán lévő mirigyekből bűzös váladékot présel ki és ezért a legtöbb állat kiköpi. A cickányok csaknem minden napszakban tevékenyek, érverésük percenként az 1000-et elérheti. Téli álmot nem alszanak. Rendszerint ősszel egy-másfél évesen végelgyengülésben múlnak ki. A nőstény 2 - 4 alkalommal 5 - 7 kölyköt hoz világra. Csupaszon és vakon születnek, három hétig szopnak, és három - négy hónap alatt válnak ivaréretté.

Északi késeidenevér

Az északi késeidenevér (Eptesicus nilssonii) az emlősök osztályának a denevérek rendjébe, ezen belül a kis denevérek alrendjébe és a simaorrú denevérek családjába tartozó faj. Az északi késeidenevér az egyetlen denevér, amely az északi sarkkörig előfordul. Délen az alpesi régiókat kedveli, 2000 méter magasságig található meg.

Megjelenése: Az északi késeidenevér testhossza 4,8-5,4 centiméter, farokhossza 3,8-4,7 centiméter, magassága 0,85-1,1 centiméter, alkarhossza 3,7-4,2 centiméter és testtömege 8-13 gramm. Füle rövidebb és szélesebb, mint a közönséges késeidenevéré. Szőrszálainak vége aranysárga fényű. Hasoldala is sárgás. Farkának csúcsa szabadon áll.

Életmódja: Az északi késeidenevér téli és nyári szállása faodvakban, padlásokon és más, fából épült búvóhelyeken, valamint hasadékokban van. Már kora este repül, közepes vagy nagy magasságban. Egyike a nagy távolságokra vonuló fajoknak, ezért keveset tudunk róla.

Eurázsiai hód

Az eurázsiai vagy európai vagy közönséges hód (Castor fiber) Eurázsia legnagyobb, jellegzetes rágcsálófaja. A faj kiválóan alkalmazkodott a vízi életmódhoz, élőhelye a fás vízpart. Eredetileg Eurázsia nagy részén előfordult, de a 20. század elejére Európában alig maradtak állományai: a franciaországi Rhône és a németországi Elba egye szakaszai mellett, illetve Norvégia déli részén, a Nyeman és a Dnyeper fehéroroszországi medencéjében és az oroszországi Voronyezs környékén. A hódok Szibériában is előfordulnak, és Mongólia területén is él egy kis populációjuk. Európában a 2003-as felmérések szerint a Skandináv-félszigeten, Norvégiában él a legtöbb hód.

Megjelenése: Eurázsia legnagyobb rágcsálójának testtömege 20–33 kilogramm, testhossza 75 centimétertől egy méterig terjedhet, amihez 30–40 centiméteres, lapos, pikkelyes farok csatlakozik. Barna bundája tömött, selymes és vízhatlan, szemei és fülei kicsik, orrát és fülét bőrlebennyel el tudja zárni a víz alatt. Hátsó lábain úszóhártya köti össze ujjait.

Életmódja, szaporodása: Az európai hód kanadai rokonával ellentétben nem épít hódvárakat és gátakat is csak ritkán emel, vackát inkább a partfalban ássa ki. Az akár tizenegy méteres hosszúságot is elérő folyosórendszer bejárata a vízből nyílik. A lakóüreg átmérője 50–80 centiméteres, itt 5–8 állat (egy szülőpár, a tavalyi és az idei alom) él. A család kisebb állandó territóriumot tart fenn a vízpart mentén, melynek határait szagjelzésekkel jelölik ki. Vándorlásra táplálékszűke esetén kerülhet sor. A faj kizárólag növényi eredetű táplálékot (lágyszárúakat, fakérget és leveleket) fogyaszt, rágásnyomai árulkodnak jelenlétéről. Rágásra metszőfogai folyamatos növekedése miatt is szükség van. A hódok kiválóan úsznak. Bundájukat a végbélnyílás körül elhelyezkedő két szagmirigy váladékával teszik vízállóvá, farkukkal kormányoznak, úszóhártyás lábaikkal pedig előrelökik magukat a vízben. Hátsó lábaik második karma speciális bundatisztító karommá módosult. Egymással füttyögéssel, szagjelzésekkel és farokcsapkodással kommunikálnak, ez utóbbival a veszélyre hívják fel a figyelmet. Természetes ellenségei a hiúz és a farkas. A hód számára a tél nem a téli álom, hanem a szaporodás időszaka. A monogám szülők 105–107 napos vemhességet követően együtt gondozzák és táplálják egy-két utódukat. Elválasztásra kb. háromhetes korban kerül sor. A kölykök az ivarérettség eléréséig, azaz mintegy két-két és fél évig szüleikkel maradnak. Az európai hód akár 15–17 évig is élhet.

Európai barna medve

Az európai barna medve (Ursus arctos arctos) az emlősök osztályának a ragadozók rendjébe, ezen belül a medvefélék családjába tartozó barna medve egyik alfaja.  Korábban az európai barna medve Eurázsia egész északi területén jelen volt. A legnagyobb európai barna medve állomány Oroszországban található meg, főleg az Uráltól keletre, Szibéria hatalmas erdeiben és a közép-ázsiai országokban.  Skandináviában és a balti országokban stabil az európai barna medve állománya és lassú növekedés indult az állomány számában. Íme néhány adat: Svédország 2000 példánnyal, Finnország 1200 példánnyal, Észtország 700 példánnyal, Norvégia 70 példánnyal rendelkezik.

Megjelenése: Az európai barna medve bundája általában barna színű, innen is ered a neve. Azonban a bunda színe a sárgás-barnától sötét barnáig, vöröses-barnáig, és néhány esetben a feketésig változhat. Albinó példányokról is van beszámoló.  Szőrzete sűrű és legfeljebb 10 centiméter hosszú. Feje általában kerek, kis lekerekített fülekkel. Széles koponyája van. Szájában 42 fog ül. Igen erős a csontozata. Hatalmas mancsain 10 centiméteres karmok találhatók. Testtömege az élőhelytől és évszaktól függően változó. Egy átlagos kifejlett hím testtömege 265-355 kilogramm. A legnagyobb feljegyzett európai barna medve 481 kilogrammos és 2,5 méteres volt. A nőstények általában 150-250 kilogrammosak.

Az európai barna medve az ókorban nagyjából húsevő volt, táplálékának 80 százaléka állati eredetű volt. Azonban, ahogy élőhelye egyre szűkebb lett, az ember térhódításának köszönhetően, a medve étlapja is megváltozott: a középkorban már csak 40 százalékban fogyasztott húsfélét. Manapság, a hiányos táplálékkínálat miatt, ez a szám 10-15 százalékra csökkent.

Európai dámvad

Az európai dámvad vagy más néven európai dámszarvas, illetve röviden dámvad vagy dámszarvas (Dama dama) az emlősök osztályának a párosujjú patások rendjébe, ezen belül a szarvasfélék családjába és a szarvasformák alcsaládjába tartozó faj. A nyitott, parkos területeken találja meg a megfelelő életkörülményeket, a melegebb vidékeket és a lombos erdőket kedveli.

Megjelenése: Testhossza 130–165 cm, farokhossza 16–19 cm, marmagassága 75–110 cm, testsúlya 60-125 kg (bika) és 30–50 kg (tehén). A dámszarvas hosszúra nyúlt, lapátszerű agancsa jelentősen különbözik minden más szarvasétól. Mindkét nem felnőttkori bundáján vörösesbarna alapon sorokba rendezett fehér pöttyöket találunk. A világos formáktól kezdve a teljesen fehér alakokig sokféle változat fordul elő. De sötétbarna állatok is vannak, főleg a vadasparkokban tartott dámszarvasok között. Nyáron a szőrzet vékony és sima. Télen a fejtető, a nyak és a fülek barnásszürkék lesznek; a hát és az oldalak feketések; a szőrzet vastag és durva. A fehér állatok egy évszakban sem változtatják meg színüket, és télen csak hosszabb szőrzetükkel tűnnek ki. Néhány szarvas már fiatal korában is sárgás bundát visel, ritkán fekete példányok is előfordulnak. A fartükör fehérrel és feketével keretezett. A dámszarvas 12-16 évig is élhet. Más szarvasokkal szemben feltűnő a hosszabb farok.

Életmódja, szaporodása: A csapat családokra tagozódik, és az üzekedési időszakon (a vadászati szaknyelven barcogás) kívül a bikák csak lazán kapcsolódnak a csoporthoz. Általában legénycsapatokban találjuk őket, melyek az üzekedés kezdetekor oszlanak fel. Legelés közben elég könnyű megzavarni őket. Napközben az állatok rejtekhelyükön pihennek. Télen erősen korlátozzák a tevékenységüket. Mivel a csapatok egész évben együtt maradnak, ezért főként többé-kevésbé rokon állatokból állnak. A csapatok között a bikák cserélődnek. Tápláléka füvekből és lágyszárúakból, fák és cserjék fiatal hajtásaiból, rügyeikből és a leveleikből áll. A dámszarvasok üzekedése (barcogás) október eleje - november közepe között zajlik, egy hónappal később, mint a gímszarvasoknál. A bikák csoportjai kora ősszel bomlanak fel, amikor az agancsaikról a barkát, (más néven háncs) már letisztították. A dámbikák között szintén folynak párharcok, de nem olyan súlyosak, mint a gímszarvasoknál. A dámbikák a barcogó helyeken úgynevezett barcogó teknőket kaparnak, amelyeket egyfajta üzekedési mikroterritóriumnak lehet tekinteni. A barcogó helyen a tehenek keresik fel a bikákat és közülük különböző, sikerességre utaló jegyeik alapján választanak. A dámbika szaporodási sikerét testnagysága, hangja, agancsának nagysága és barcogó teknőjének helye határozza meg. A párzási hang, a barcogás, gurgulázó torokhang. Május végén, június elején ellik meg a nőstények borjaikat, amelyeket a gímszarvashoz hasonlóan gondoznak. Az első napokban a rejtekhelyen hagyja őket az anyjuk. Többhetes szoptatás után áll át a borjú a növényi táplálékra. A borjak pettyes szőrzete többnyire egész életükön át megmarad. A fiatal állat hamarosan csak a méretében különbözik a nőstényektől. A fiatal bikákat többnyire kétéves korukban zavarják el a csapatból, a tehenek azonban általában a szülőcsoportjukban élik le egész életüket.

Európai sün

Az európai sün (Erinaceus europaeus) az emlősök osztályának a sünalakúak rendjébe, ezen belül a sünfélék családjába tartozó faj. Az európai sün Andorra, Ausztria, Belgium, Horvátország, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Németország, Írország, Olaszország, Lettország, Liechtenstein Litvánia, Luxemburg, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Portugália, San Marino, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Svájc, és az Egyesült Királyság területén honos.

Megjelenése: Az európai sün hossza 20 - 30 centiméter, testtömege átlagosan 700 gramm, de az 1900 grammot is elérheti. Kültakaróján a szőrszálak között sűrűn elhelyezkedő hegyes tüskék vannak. A sün hátán 5000-7000, 2-3 centiméter hosszúságú tüske található. Minden egyes tüske nagyjából egy évig tart, majd kiesik, hogy újabb tüskének adjon helyet. A süntüske üreges és ruganyos. A bőrből kilépő, hajlékony nyaki alapjából újul meg. A süntüske vége puha gömbben végződik, ez fogja fel a hirtelen ütéseket vagy zuhanáskor az esés erejét. A tüske rugalmas nyaka ilyenkor elhajlik, és az állat nem sérül meg. Bőrizomzata fejlett, ezért veszély esetén tüskés labdává tud gömbölyödni.

Életmódja, szaporodása: Éjszakai életmódot folytat, és magányos. Tápláléka hernyók, bogarak, földigiliszták és csigák. De megtámadja az egérfészket, és fogyaszt döghúst és növényi eredetű táplálékot is. Tűhegyes rovarevő fogazata van. A sünök éjjelente 2 - 4 kilométert gyalogolnak táplálékkeresés közben. Ősszel beássa magát és téli álomba merül. Testének hőmérséklete felveszi a környezet hőmérsékletét. Ha a külső hőmérséklet tartósan 6 C° alá süllyed, bekapcsolódik egy "hőmérséklet-szabályozó". Az izmokban levő cukor elég, így növekszik a testhőmérséklet, s az élet lángja újból kigyullad. Az európai sün 5 - 6 évig él. Az ivarérettséget 11 hónapos korban éri el. A párzási időszak áprilisban vagy augusztusban van. A vemhesség 32 napig tart, melynek végén a nőstény akár 7 kölyköt is ellhet. Az újszülött sünök tüskéi lágyak és fehérek, bőrük rózsaszín. A kölykök két hétig vakok maradnak. Mintegy négy hét múlva anyjuk magával viszi őket életük első táplálékszerző körútjára. További 10 nap múlva felbomlik a család. Ha csak szeptemberben születnek meg, többnyire nem vészelik át a telet.

Hermelin

A hermelin (hölgymenyét, Mustela erminea) az emlősök osztályának a ragadozók rendjébe, ezen belül a menyétfélék családjába tartozó faj. Ázsia, Európa és Észak-Amerika tundráin és a mérsékelt övi erdőségeiben él.

Megjelenése:  Fejének és törzsének hossza élőhelyétől és nemtől függ: Európában 20-33 centiméter, Észak-Amerikában eléri a 44 centimétert. A hímek akár kétszer akkorák is lehetnek, mint a nőstények. Farka 8-12 centiméter hosszú, testtömege 70-245, néha 440 gramm is lehet. Teste igen karcsú és nyúlánk.

Életmódja, szaporodása: Általában a nedves élőhelyeket kedveli. Leginkább a nyílt területek, így a mezők, rétek, folyó- és tópartok lakója. Előfordul szántóföldeken is, ahol mindig sok rágcsálóra számíthat. A hegyvidékeken 3400 méter magasra hatol fel. A zárt erdőségeket kerüli. Ragadozó: elsősorban kisebb rágcsálókat, madarakat fogyaszt; jobb híján a rovarokra, lárvákra, vagy akár a dögevésre is ráfanyalodhat. Technikás, ügyes vadász. Gyorsaságának köszönhetően nála nagyobb állatokat is zsákmányolhat. A nappalt rendszerint átalussza, és alkonyatkor indul portyára, de ha éhes, fényes nappal, az emberek szeme láttára is vadászik. Napszállta felé nagyon élénk és virgonc, és először tanyája környékét kutatja át. Gyors, jellegzetesen elnyújtott ugrásokkal szalad, közben felágaskodik és figyel.Könnyeden fut és ugrik, kitűnően kúszik, és szükség esetén széles folyókat is gyorsan és biztosan úszik át. Téli vedlése novemberben vagy decemberben kezdődik; ilyenkor az állat fekete farokhegyét leszámítva hófehér színt ölt. A fehér téli bunda először a hermelin hasán, nyakán és farka alatt kezd növekedni. Nyáron a háta gesztenyebarna; hasa és melle fehér (esetleg sárgás árnyalattal), farka hegye fekete. Az Alpoktól délre a hermelinek nem cserélik fehérre barna bundájukat. Természetes életkörülmények között másfél-két évig él – a hímek valamivel rövidebb életűek, mint a nőstények.  Az ivarérettséget a nőstény 6-7 hónaposan, a hím egy évesen éri el. Párzási időszaka május közepétől augusztus közepéig tart, de a csíra nyugalmi állapota miatt az embriók csak tél végén kezdenek fejlődni. A vemhesség időtartama a pete beágyazódása után nagyjából 30 nap. A nőstény 4-5 kölyköt hoz a világra. Az újszülöttek bundája fehér, a szemük zárt. Négy hetesen már kapnak szilárd táplálékot. „Elválasztás” után még több hétig együtt maradnak anyjukkal, aki vadászni tanítja őket; az ivarérés után a hím utódok új vadászterületet keresnek, a nőstények viszont egyes esetekben anyjuk territóriumán maradnak. Túlélési esélyük erősen függ a zsákmánykínálattól.

Narvál

A narvál (Monodon monoceros) az emlősök osztályának a cetek rendjébe, ezen belül a narválfélék vagy fehérdelfinfélék családjába tartozó faj. Az északi-sarki vizekben, Észak-Oroszország, Észak-Alaszka és Észak-Kanada partjai előtt, valamint Grönland és a Spitzbergák közelében található meg. A narvál elterjedését tekintve tehát a legészakibb cetfaj.

Megjelenése: A hím narvál hossza 5-6,6 méter, míg a nőstény hossza 4-4,5 méter. A hím súlya 800-1800 kilogramm, a nőstény súlya legfeljebb 900 kilogramm lehet. Homloka magasra tornyosul; „csőre” nincs. A hím állat felső állcsontjából két fog nő ki vízszintesen előre. A bal oldali fog agyarrá fejlődött, mely akár 3 méter hosszú is lehet. Agyarral nem kizárólag az ivarérett hímek rendelkeznek, de a nőstényeké satnyább az övékénél, s kifejlődésük felettébb ritka. Szintén ritkán, de találnak két agyarral rendelkező példányt is. Az agyar jelentősége az érzékelésben van. Az agyar közepén végigfutó idegpályából tízmillió idegvégződés tör a fog felszínére. Ezek segítségével érzékelik a víz hőfokát, sótartalmát, a halrajok jelenlétére utaló szerves maradványokat. A narvál torpedó alakú, áramvonalas törzse a vízben lehetővé teszi a gyors mozgást. Hátán a bőr feketén pettyezett, hasa fehér; a pettyek a fejtájékon összesűrűsödnek. Az idősödő hímek sötét foltjai gyakran elhalványodnak; gyakran csak egy sötét csík marad a háton. A lekerekített mellúszók (átalakult mellső végtagok) vége a növekvő életkorral egyre inkább felfelé kunkorodik. A mellúszók sötétebbek, mint a test színe. A test vonala az alig elkülönülő hátúszóig meglehetősen egyenes, a széles farokúszó előtt csapott. Az egyetlen utód születéskor sötét kékesszürke. Születéskor a borjú nagyjából 150-170 centiméter hosszú, átlagosan 80 kilogramm súlyú.

Életmódja, szaporodása: A narvál társas állat, a fiatal hímek külön csapatokat alkotnak, de vannak vegyes csapatok is. Tápláléka halakból, tintahalakból és rákokból áll. A táplálékát a hanghullámok segítségével szerzi meg. Táplálékáért 370-400 méterig is lemerül, és egy félóránál is tovább maradhat a víz alatt. Általában 30-40 évig él. A hím az ivarérettségét 6 évesen, míg a nőstény 5 évesen éri el. A párzási időszak március-május között van. A vemhességi idő 15 hónapig tart, ezután a nőstény egy borjat hoz a világra. Két ellés között többnyire három év nyugalmi idő telik el.

Norvégiai lemming

A norvégiai lemming vagy közönséges lemming (Lemmus lemmus) az emlősök osztályának a rágcsálók rendjébe, ezen belül a hörcsögfélék  családjába és a pocokformák alcsaládjába tartozó faj. A norvégiai lemming élettere Skandinávia fjeld- és tundramezőire, valamint a Kola-félszigetre korlátozódik.

Megjelenése: Az állat hossza 10-15 centiméter, testtömege 40-115 gramm. A bunda színe vörösessárga, fekete foltokkal. A feje felül fekete, és a szemei fölött vöröses foltok vannak. Hasi része és torka sárgásfehér.

Életmódja, szaporodása: A norvégiai lemming magányosan él, de körülbelül 4 évenként tömeges vándorlás figyelhető meg. Ekkor az állatok élőhelyén elfogyott a táplálék és a lemmingek új helyet keresnek maguknak. A vándorlás során sok lemming elpusztul. Tápláléka mohák, sásfélék és fűfélék. A norvégiai lemming ritkán él tovább 2 évnél. A nőstény gyakran már 3 hét elteltével ivarérett. A párzási időszak kedvező feltételek esetén egész évben tart. Az almok száma évente 3 vagy több is lehet. A vemhesség 20-21 napig tart, ennek végén akár 12 utód is jöhet a világra. Anyjuk legfeljebb 16 napig szoptatja a kölyköket, ezután ők önállóak lesznek.

Nyuszt

A nyuszt (Martes martes) a ragadozók rendjébe és a menyétfélék családjába tartozó faj. Az összes erdőtípusban megtalálható Nyugat-Európától Szibériáig. A nagyobb parkokban is előfordul. A hegyvidékeken a fahatárig merészkedik fel.

Megjelenése: Testhossza 43–51 cm, farokhossza 20–26 cm, tömege 1,8 kg-ig terjedhet. Torka és melltájéka narancssárga színű, ez különbözteti meg a nyesttől, amelynél ez fehér színű. Szőrzete a test többi részén barna, farka bozontos és hosszú. Mellfoltja a has felé pöttyökre eshet szét, de soha sem ágazik el villásan, mint a nyestnél. Füle kiemelkedik, lába rövid, talpa szőrös. Erős karmaival könnyedén mászik a fán, közben a farkával biztosítja az egyensúlyát.

Életmódja, szaporodása: Ügyesen mászik, talán az európai emlősök közül a legjobban. Akár 4 métert is ugrik a fák lombkoronájában, a fán lefelé és felfelé ugyanolyan könnyedséggel mozog, mint a talajon. A talpán található szőr nemcsak a hidegtől óvja, hanem a havon is megkönnyíti a mozgását. Területét, amely a tápláléktól függően 5-23 km²-re is kiterjedhet, végbélmirigyeinek váladékával jelöli meg. Tápláléka a helyi élővilágtól függ, de általában a mókusok és a kismadarak a legfontosabbak számára. Nagyobb rovarok, bogyók és tölgymakkok is előfordulhatnak étrendjében. A nyár közepén párzik és a vemhességi idő általában annyira elhúzódik (megtermékenyített petesejt késleltetett beágyazódása miatt), hogy a kölykök csak áprilisban jönnek a világra. 30 gramm a súlyuk, a fészket június vagy július környékén hagyják el és születésük után hat hónappal lesznek teljesen önállóak.

Rozsomák

A rozsomák (Gulo gulo) a menyétféle ragadozók legnagyobb testű faja. Népies neve: torkosborz. Skandináviában, Kelet-Európa északi részén, Észak-Ázsiában és Észak-Amerikában él, szinte kizárólag a tajgán (fenyőerdőkben) és a tundrán.  Csak ott található, ahol ellensége, a farkas nem.

Megjelenése: Egy felnőtt rozsomák teste kb. 65-105 cm, a farka 13–26 cm, testtömege 9–30 kg. A nőstények legalább 10%-kal rövidebbek, a súlyuk pedig általában 30%-kal kisebb. A menyétfélék legnagyobb faja, medveszerű, zömök, izmos testű; a bundája hosszú és tömött. Lába hosszú, széles mancsának ujjai között bőrhártya feszül. (Ez a hóba süllyedését csökkenti). Állkapcsa nagyon erős. Egy kisebb medvére emlékeztet, azoktól az oldalán végigfutó világos sáv különbözteti meg.

Életmódja, szaporodása: A rozsomák magányosan vadászik 2000 km² körüli revírjén, annak határait illatmirigyével, vizeletével, ürülékével jelöli meg. Életritmusával nem követi a sarkvidéki nappalok és éjszakák váltakozását, néhány óránként pihen, majd újra vadászni indul. Legfeljebb 18 évig élhet, de a vadonban 8–10 év után elpusztul. Mérete ellenére jól mászik fára, de főleg a talajon tartózkodik. Téli álmot nem alszik. Nyáron a lemmingeket ássa ki, a rénszarvas- vagy jávorszarvas-borjakat próbálja elfogni, a tundrán portyázva a télről maradt tetemeket és gyümölcsöket fogyaszt. Télen az addig nehézkes állatból harcias ragadozó válik: a havon nesztelen siklással meglepi a fajdokat, havasi nyulakat. Bőrhártyás mancsaival a havon futva a nagyobb és gyorsabb állatokat is legyűri (amelyek nyáron elfutnának előle). Más ragadozók zsákmányát elorozza, a rókát, hiúzt, vagy szükség esetén akár a medvét vagy a farkast is megtámadja. Erős tarkóharapással teríti le áldozatát, amit nem tud megenni, azt elrejti, és később fogyasztja el: a torkos, zabáló névre egyáltalán nem szolgált rá. Az emberre is veszélyes lehet. A párzási idő májusban van, a pár néhány hetet együtt tölt. A nőstény nagyjából 9 hónapig hordja kicsinyeit, mielőtt azok megszületnének. Február-márciusban 2–4 utód jön a világra, születéskor vakok és siketek. A kölykök 4 hetesen nyitják ki a szemüket, 10 hétig szopnak, majd a nőstény előrágott táplálékkal eteti őket. 3 hónaposan már felnőtt méretűek, 2 éves korukig az anyjuk mellett maradnak, 3 évesen lesznek ivarérettek.

Törpeegér

A törpeegér (Micromys minutus) az emlősök osztályának a rágcsálók rendjébe, ezen belül az egérfélék családjába tartozó faj. Európában és Ázsiában honos.

Megjelenése: Testhossza mindössze 11-14 centiméter, aminek majdnem a felét a farka teszi ki. Testtömege 5-11 gramm. Színe sárgás-barnásvörös árnyalatú, hasa és lábai fehérek. Hátsó lábai csak alig valamivel hosszabbak a mellsőknél. Farka ügyes kapaszkodófarok, szinte dugóhúzószerűen össze tudja csavarni.

Életmódja, szaporodása: Az egérfélék általában a talajon élnek és a földbe ásott lyukakban laknak. A törpeegér azonban a legsűrűbb növényzetben, gazosokban, nádasokban tanyázik. Táplálékát füvek, különféle magvak és rovarok alkotják. A törpeegér általában 6 hónapig, fogságban akár 5 évig is élhet. A törpeegerek szaporodási időszaka áprilistól szeptemberig tart. A gömbölyű kis fészke 30-100 cm magasságban nádasban készül. A növények szárai az építmény tartóvázai. A fészek nád- vagy sáslevelekből áll. Belsejét a nád bugájával béleli ki. Bejárata mindig ferdén befelé néz. A nőstény évente 2-3-szor, átlagosan 5-6 kölyköt vet, a vemhességi ideje 21 nap. A kicsik szeme a 8. napon nyílik ki, 14 napos korukig szopnak és 21 napos korukra már önállóak.

Rénszarvas

A rénszarvas (Rangifer tarandus) az emlősök osztályának a párosujjú patások rendjébe, ezen belül a szarvasfélék családjába és az őzformák  alcsaládjába tartozó faj.

Skandináviában, Oroszország északi területein, illetve Kanadában és Alaszkában honos, Grönlandra és Izlandra is betelepítették. A történelmi időkben Lengyelországban és Németország egyes vidékein is előfordult, a jégkorszakok idején pedig a mai Magyarország területén is előfordult.

Megjelenése: Testét csokoládébarna, fekete, illetve fehéresszürke szőrzet borítja. A világosabb színű szőrzet leginkább a nyaktájékra és az állat farára jellemző, de az egyes testtájakat borító szőrzet színárnyalata igen változatos, általában jellemző egy adott földrajzi területre. Feltűnő jellegzetessége, hogy csülkei különösen szélesek, laposak, annak érdekében, hogy az állat ne süppedjen bele a hóba és a mocsárba. Futás közben ízületei kattogó hangot adnak. Az agancs a legtöbb szarvasra jellemző, ám a rénszarvas különleges amiatt, hogy nemcsak a bikáknak, hanem a teheneknek is van agancsuk. A rénszarvasok testméretei is igen különbözőek lehetnek: testhosszuk 120–220 cm, marmagasságuk 87–140 cm, testtömegük pedig 60-318 kg.

Életmódja, szaporodása:  Csapatokban, csordákban jár, s így vonul nyaranta az északabbra fekvő területekre. A csapat vezetője legtöbbször egy öreg, tapasztalt nőstény. Nem válogatós, füvek, levelek, lágy szárú növények, rügyek, erdei gyümölcsök, gombák, zuzmók, szerepelnek étlapján. Nem veti meg az állati eredetű táplálékot sem (tojás, kisemlősök). Táplálékát télen a hó alól kotorja elő. Vemhességi ideje 228 nap, ellésenként jobbára csak egyetlen utód születik. Az 5–11 kg-os újszülött szarvasborjú alig egy órával megszületése után már lábra áll és követi anyját, néhány napon belül pedig már csaknem ugyanolyan gyorsan tud szaladni, mint a kifejlett állatok: akár 60–80 km-es óránkénti sebességgel. A fiatalok 18-30 hónapos korukban válnak ivaréretté.