A fjordok változatos táján rengeteg fajta madár él, de nem csak tengeri madarak, mint például a tengeri récék és lummák, hanem a jellegzetes erdei madarak is: feket harkály, törpekuvik. A fenyvesekben sok emlős él. Ezek között a legkisebbek a cickányok, a legnagybb erdőlakók pedig a jávorszarvas és a gímszarvas, mindketten a déli partok vidékén élnek. További jellegzetes emlősök Norvégiában még: Brandt-denevér, Barna medve, Európai dámvad, Borjúfóka, Hermelin, Jegesmedve, Narvál.

Ehető tengerisün

Az ehető tengerisün (Echinus esculentus) a tengerisünök  osztályának az Echinoida rendjébe, ezen belül az Echinidae családjába tartozó faj. Az ehető tengerisün 5-40 méteres mélységben fordul elő Észak- és Nyugat-Európa sziklás tengerpartjainál, Norvégiától Portugáliáig. Az ehető tengerisünt mutatós mészváza miatt és fogyasztás céljából gyűjtik, de ez legfeljebb a helyi állományokat veszélyezteti.

Megjelenése: Az ehető tengerisün átmérője maximum 16 centiméter. Az erős, héjszerű külső vázon vannak a tüskék és más védekezésre szolgáló testrészek. A szájnyílás a tengerisün alsó felén helyezkedik el, hogy algát és sziklára tapadó állatokat tudjon „legelni”. A szájnyílásban, öt részből álló rágószerv található. A végbél kivezető nyílása választja ki az ürüléket. A szűrő lemez, bejárat a vízedény-rendszerhez; olyan mechanizmus, amely víz beszivattyúzásával mozgásba hozza a szívólábacskákat. A tengerisün lába parányi, vékony, a végén szívóka található, amely lehetővé teszi a haladást.

Életmódja, szaporodása: Az ehető tengerisün a sziklás tengerfenéken él. Tápláléka tengeri algák, növények és állatok, például a mohaállatka és egyéb helybenülők. Az ehető tengerisün körülbelül 10 évig él. A szaporodási időszak tavasszal van. Az ehető tengerisünök váltivarúak, vagyis vannak hím és női egyedek is. Az állatok a tengerbe bocsátják az ivarsejteket, ahol ezek megtermékenyülnek. A lárvák a planktonban lebegnek.

Érdekesség: Az ehető tengerisün kopoltyúmirigye fogyasztható. A legjellemzőbb módszer erre meglehetősen drasztikus. Venni kell egy élő példányt, felül fel kell vágni ollóval, és a tartalmát egyszerűen – némi citrommal ízesítve – akár egy tartóból, ki lehet kanalazni. Az áttetsző, enyhén kocsonyás gyomortartalom íze olyan, mint egy sós, folyékony zselé, és magas jódtartalma miatt egészséges.

Elevenszülő gyík

Az elevenszülő gyík (Zootoca vivipara) egy eurázsiai hüllőfaj, mely nevével ellentétben álelevenszülő, hiszen magzatburkú tojásokat rak – igaz, ezek szinte azonnal, fél órán belül kikelnek a lerakást követően. Előfurdulása Európa és Ázsia mérsékelt és hideg égövi területein él északon a 70° szélességi körig.

Megjelenése: A legfeljebb 16-18 centiméteres hosszúságot elérő elevenszülő gyík leginkább a fürge gyíkkal téveszthető össze, mivel mind zömök testalkata, mind barnás színezete nagyon hasonlóvá teszi ez utóbbihoz, főleg a fiatal állatokat. A testhossz 60%-át kitevő farok csak a közepétől kezd vékonyodni, ezért tömzsinek tűnik. A teljesen fekete melanisztikus példányoktól eltekintve az elevenszülő gyík alapvetően vöröses- vagy szürkésbarna színű. A háton fekete gerinccsík, az oldalon pedig sötét foltokkal váltakozó világossárga pettyek futnak végig. A hasi rész is sötét: vöröses, vagy piszkossárga. A hímek és nőstények alig különböznek egymástól, bár az előbbiek hasa általában narancssárgás vagy vöröses.

Életmódja, szaporodása: Nyirkos, hideg területen él, ezért gyakran látható kevésbé meleg, borús időben is. Nappal aktív, éjszakára kövek alá vagy rágcsálók ásta üregbe bújik. Táplálékát elsősorban férgek és csigák képezik, de ízeltlábúakat is fogyaszt. Októberben száraz, fagymentes helyre (moha alá, gyökerek közé, a talajba) vonul telelni, ahonnan március-április fordulóján bújik elő. A párzásra májusban kerül sor. A tojások az anyaállat testében fejlődnek, amíg az július-augusztusban le nem rakja őket. Ekkor a 4,5-6 centiméteres kis gyíkok fél órán belül kikelnek, és önálló életet kezdenek.

Angyalcápa

Az angyalcápa (Squatina squatina) a porcos halak osztályának az angyalcápa-alakúak rendjébe és az angyalcápafélék családjába tartozó faj. Előfordulása: Atlanti-óceán északkeleti részén, délre a Kanári-szigetekig és Afrika (Nyugat-Szahara) partjaiig, a Földközi-tengerben és a Fekete-tengerben honos. Országok szerinti előfordulása: Albánia, Algéria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Horvátország, Ciprus, Dánia, Egyiptom, Franciaország (Korzika), Grúzia, Németország, Görögország, Írország, Izrael, Olaszország (Szardínia), Mauritánia, Montenegró, Hollandia, Norvégia, Portugália, Románia, Oroszország, Szlovénia, Spanyolország, Svédország, Szíria, Tunézia, Törökország, Ukrajna, az Egyesült Királyság, Nyugat-Szahara.

Megjelenése: A nőstény testhossza 2,4 méter, a hímek 1,8 méterre nőnek. Az eddig ismert legnagyobb példány 80 kg-os tömegű volt. A test elülső része széles és lapos, a hátsó rész vaskos, izmos. A szem feltolódott a koponya tetejére. Alatta helyezkedik el az öt kopoltyúrés. A páros úszók (mellkasi és kismedencei uszonyok) nagyok, laposak. Két hátuszonya van. A cápák közt szokatlan módon a farokúszó alsó lebenye hosszabb, mint a felső. A hát középvonalában időnként tüskesor van. Fogai kicsik, tűszerűek és kevéssé differenciáltak. Színe szürke, vöröses vagy barnás.

Életmódja, szaporodása: Általában mozdulatlanul fekszik a tengerfenéken, vagy a homokjában elrejtőzve les zsákmányára, amely halakból, rákokból, és különféle puhatestűekből áll, kedvenc táplálékai a laposhalak. Éjszaka aktívabb. Elevenszülő, mint sok más cápafaj. Az összes többi angyalcápafélétől megkülönbözteti az a tulajdonsága, hogy a jobboldali petefészke több embriót termel, mint a másik.  A szülési időszak az elterjedési terület déli részén decembertől februárig tart, északra haladva ez későbbre tolódik, a Brit-szigeteknél már július. Az újszülöttek 24-30 cm hosszúságúak.

Kilenctüskés pikó

A kilenctüskés pikó (Pungitius pungitius) a sugarasúszójú halak osztályának a pikóalakúak rendjébe, ezen belül a pikófélék családjába tartozó faj. A kilenctüskés pikó előfordul az egész északi félteke belvízeiben és part menti vízeiben. A vizek elszennyeződése és lecsapolása miatt egyes helyeken megcsappant az állománya. Elterjedési területe Európában Hollandiától ÉszakOroszországig terjed, és magába foglalja a következő európai országokat: Csehország, Dánia, Észtország, Fehéroroszország, Finnország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Németország, Norvégia és Svédország. Európán kívül Ázsiában és Észak-Amerikában is megtalálható.

Megjelenése: A hal testhossza 5-7 centiméter, legfeljebb 9 centiméter. Feje és teste pikkelyek nélküli. A teljesen kifejlett oldalvonal mentén és a faroknyélen körülbelül 10, gyengén ék alakba rendeződött csontlemezke van. A kilenctüskés pikónál a torokrész és mellrész az ívás időszakában a barnától a fényes feketéig változó színt kap. Hátán általában 9 tüske található, de vannak 12 tüskés példányok is.

Életmódja, szaporodása: Kötetlen rajokban él, a mederfenék közelében. A hím csak az ívás idején válik helyhez kötötté. Tápláléka vízlakó gerinctelenek, alkalmanként vízinövények, halikra és halivadék. A kilenctüskés pikó legfőbb ellenségei a vidra, a vízicickány, a jégmadár, más vízimadarak és a nagyobb halak. Az ivarérettséget az első év végétől éri el. Az ívási időszak április - augusztusban van. A kilenctüskés pikó hímje algákból a vízinövényekből, növénydús környezetben, a folyóágy vagy tófenék közelében építi golyó alakú fészkét. A hím a veséjéből kibocsátott ragacsos anyaggal erősíti össze a növényekből álló fészket. Ha a fészek és a hím fényes színei oda csaltak egy nőstényt, akkor az utóbbi bemegy a fészekbe és lerakja 300-1000 ikráját. Ezután a hím néhány hétig gondozza az ikrákat, majd a kikelt ivadékokat.

Parti géb

A parti géb (Pomatoschistus microps) a csontos halak főosztályának a sugarasúszójú halak osztályába, ezen belül a sügéralakúak rendjébe, a gébfélék családjába tartozó faj. A parti géb a homokos talajú sekély parti vizeket kedveli. Egyaránt megtalálható a tengerben és a brakkvízben. Elterjedési területe a Balti- és a Földközi-tenger nyugati fele, Spanyolországtól Közép-Norvégiáig.

Megjelenése: A parti géb a homokos talajú sekély parti vizeket kedveli. Egyaránt megtalálható a tengerben és a brakkvízben. Elterjedési területe a Balti- és a Földközi-tenger nyugati fele, Spanyolországtól Közép-Norvégiáig.

Életmódja, szaporodása: Társas természetű fenékhal, amely főként apró rákokkal táplálkozik. Április - augusztus között ívik. Az ikrákat a hím őrzi.

Alka

Az alka (Alca torda) a madarak osztályának a lilealakúak rendjébe, ezen belül az alkafélék családjába tartozó faj. Az alka megtalálható az Atlanti-óceán északi partvidékén, Skandináviában, Izlandon, Grönlandon és Északkelet-Kanadában; Helgolandon (Németország) is költ.

Megjelenése: Az alka hossza 37-39 centiméter, szárnyfesztávolsága 63-68 centiméter, míg testtömege körülbelül 700 gramm. Tollazata színe hasonlít a pingvinéhez, de télen, az álla és a melle felső része fehér színűvé válik.

Életmódja, szaporodása: Ősszel és télen egyesével vagy kis csoportokban keres táplálékot, a költési helyre általában mindegyik évben csak az a pár telepszik le. Fő tápláléka a homoki angolna és a kapelán, ezek megszerzését merüléssel és a lundák csőréből való kicsipéssel szerzik meg.  Az alkák ivarérettségüket 3-5 évesen érik el, a költési időszak májusban kezdődik, de a madarak már februárban visszatérnek költőhelyeikre. A fészekaljban, amit csak egy sziklarepedésbe raknak 1 tojást tartalmaz, a tojások színe nagyon különböző: barna, beige, fehér vagy türkiz és rajtuk barna vagy fekete foltok vannak. A tojáson 35 nap kell kotlania, az alka szülőnek ahhoz, hogy kikeljen fiókája. Kikelés után körülbelül 18 nappal a fiókák még nem érték el méretüknek a negyedét, de azon az éjjelen elhagyják fészküket és beugornak a tengerbe, de ezután is a szülők gondoskodnak róluk.

Alpesi hófajd

Az alpesi hófajd vagy havasi hófajd (Lagopus mutus vagy Lagopus muta) a madarak osztályának a tyúkalakúak rendjébe és a fácánfélék családjába tartózó faj. Őshonos Alaszka és Kanada északi részein, Izlandon, a Spitzbergákon, Skandináviában, Szibéria északi területein a Bering-tengerig, a Kuril-szigeteken és Japánban. Az erdőszéleket kedveli.

Megjelenése: Az alpesi hófajd hossza 34-38 centiméter, szárnyfesztávolsága 54-60 centiméter és testtömege 450-550 gramm. Ez a madár időszakonként változtatja tolla színét. Nyáron a madár háta szürkésbarna mintázatú, ami jól álcázza a sziklák között. A hasa ilyenkor is fehér marad. Mindkét nemnek van vörös színű szemrózsája, de a kakassé feltűnőbb. A téli tollruha fehér, a kormánytollak feketék, ezért ülő helyzetben feketén szegélyezett a farok; a kakasnak fekete kantárja van. A hóval fedett tájon a tömött tollazat nemcsak hőszigetel, hanem álcáz is. A kakasok későbben vedlenek mint a tyúkok. A lába nagy és tollas, a puha hótakarón elosztják a madár súlyát, és megakadályozzák, hogy besüppedjen (hócipő-effektus); a tollak ezenkívül még melegen is tartják a lábat.

Életmódja, szaporodása: Magányos, de párzáskor több kakas és több tyúk összegyűlik. Tápláléka rügyek, hajtások és bogyók. Élettartama 4-5 év. Az alpesi hófajd ivarérettségét egyéves korban éri el. A költési szezon májustól júliusig tart, ebben az időben egyszer költ. Fészkét a talajra rakja. Egy fészekaljban 6-13 viszonylag nagy méretű, sötét foltos, rozsdássárga tojás van. Ezeken a tojó 24-26 napig kotlik. Szinte kikelés után, a fiókák elhagyják a fészket, de csak tíz hét múlva válnak önállóvá.

Búbos cinege

A búbos cinege (Lophophanes cristatus) a verébalakúak rendjébe, ezen belül a cinegefélék családjába tartozó apró termetű madárfaj, az európai kontinens egyetlen bóbitás cinegefaja. A búbos cinege alapvetően európai madárfaj. A Földközi-tenger keleti medencéjén, illetve a Brit-szigeteken (kivéve a Skót-felföldet) kívül a kontinens egész területén találkozhatunk vele, elsősorban a hegyvidékeken és fenyőerdőkben.

Megjelenése:  Háta barna, hasa némileg világosabb, a begy felé egészen kifehéredik. A fekete szem-, torok- és nyakszalagok ennél a fajnál is jelen vannak, bár a szem feletti, csúcsával a tarkó felé mutató V-t formázó sáv nem olvad a nyakszalagba. Az arcrész fehéres halványbarna, míg a fej tetejét díszítő bóbita feketébe hajló sötétbarna, de világos peremű kis tollakból áll. A nemek egyformák. A búbos cinege méreteit tekintve a kékcinkéhez hasonlít leginkább: átlagos testtömege 10-13 gramm, hossza 11-12 centiméteres, szárnyfesztávolsága 17-20 centiméter körül mozog.

Életmódja, szaporodása: Az elsősorban fenyvesekben élő faj hasznos rovarpusztító.Szívesen fogyaszt lárvákat, hernyókat. Állandó madár, telente kényszerűségből magvakat fogyaszt. Olykor felkeresi a madáretetőket, akár más madárfajok társaságában is. Szűkös kínálat esetén kóborolhat is. A búbos cinege öreg fenyvesekben és fenyőkkel elegyes lomberdőkben költ. Fészkéül különféle, sokszor maga vájta odvak szolgálnak, amiket mohával tölt fel és tollakkal bélel ki. Fészke környékét védi a betolakodókkal szemben. Évente kétszer költ, egy alkalommal 5-6 tojást rak. A gyámoltalan, fészeklakó fiókák két hét után kelnek ki, majd 18-22 napos folyamatos szülői táplálás után kirepülnek.

Északi sólyom

Az északi sólyom vagy vadászsólyom (Falco rusticolus) a madarak osztályának a sólyomalakúak rendjébe, azon belül a sólyomfélék családjába tartozó faj. Izland, Norvégia, Svédország, Finnország, Grönland, Kanada, Alaszka és Szibéria sarkvidéki területein él. Európa északi részén 600–1000 költőpár van.

Megjelenése: Testhossza 50–60 centiméter, szárnyfesztávolsága 105–130 centiméter és testtömege 900–1900 gramm. A tojó nehezebb, mint a hím. Ez a faj a legnagyobb a sólymok között. A tollazat a majdnem fehértől (főleg Grönlandon) szürkésbarnáig, vagy szürkéig (különösen Skandináviában) változik. A madár mellkasán nyílhegy alakú rajzolatok láthatók. A faroktollak hosszúak, szélesek, gyakran csíkozottak. Ülés közben túlnyúlnak az evezőtollakon.

Életmódja, szaporodása: Magányosan vagy párban él; a fiatal madarak ivarérésükig kóborolnak. Tápláléka madarak, emlősök, kétéltűek, halak és rovarok. Az ivarérettséget két évesen éri el. A költési időszak április-június közötti időszakra tehető. Egy fészekaljban 2–7, legtöbbször 3–4 krémszínű, barnán pöttyözött tojás található. A fészek a csupasz sziklára épül. A tojó 30–36 napig kotlik, eközben a hím védelmezi a fészket és táplálja a tojót. A fiatal madarak 46–49 nap után repülnek ki.

Fekete harkály

A fekete harkály (Dryocopus martius) a madarak osztályának harkályalakúak rendjébe és a harkályfélék családjába tartozó faj. Európa nagy részén él, de Ázsiában is előfordul. Általában öreg erdőkben található.

Megjelenése: Testhossza 45-57 centiméter, szárnyfesztávolsága 64-68 centiméter, testtömege 250-300 gramm. Feje teteje vörös, tollruhája fekete. Csőre és szemgyűrűje halványsárga, nyaka karcsú.

Életmódja, szaporodása: Lárvákkal és rovarokkal táplálkozik. Csőrével ütögeti a korhadt fák kérgét táplálék után kutatva, majd a megtalált zsákmányt kivési. Nagyméretű, ovális bejáratú odúját saját maga készíti, nagy magasságban. A nem használt odút más madarak, főleg kék galambok foglalják el. Fészekalja 4-5 tojásból áll, melyen 17-19 napig kotlik.

Gatyáskuvik

A gatyáskuvik (Aegolius funereus) a madarak osztályának a bagolyalakúak rendjébe, a bagolyfélék családjába tartózó faj. Szigetszerűen Európában, Skandináviában, Szibériában és Észak-Amerikában fészkel. Erdőkben telepszik meg, ahol van megfelelő költőodú és apró rágcsáló.

Megjelenése: Testhosszúsága 24-26 centiméter, szárnyfesztávolsága 54-62 centiméter, a testtömege pedig 100-190 gramm. A tojó nagyobb. Csűdje tollas, hogy kis áldozatok ne tudják megharapni. Csőre horgas, színe piszkos fehér.

Életmódja, szaporodása: Kisemlősökre és madarakra vadászik. Éjszaka és nesztelenül cserkészi be áldozatát. Fészket nem épít, keres egy megfelelő faodút és oda fészkel. A tojó 2-8 fehér tojást rak, melyeken 27-29 napot ül. A fiókák 29-38 nap múlva kirepülnek.