A Barents-tenger a Jeges-tenger selftengere Norvégia és Oroszország határától északra, az Északi-fok, a Medve-sziget, a Spitzbergák (Svalbard), a Ferenc József-föld, Novaja Zemlja, a Vajgacs-sziget és a szárazföld között. Nevét Willem Barents holland tengerészről kapta.

Területe mintegy 1 424 000km². Közepes mélysége 222 m, legmélyebb pontja mintegy 600 m. Vizének sótartalma 34‰.

Éghajlata: A Barents-tenger az Északi Jeges-tenger legenyhébb éghajlatú része. Délnyugati része az Észak-atlanti áramlat fűtő hatása miatt egyáltalán nem fagy be, Novaja Zemlja partvidékét azonban az év háromnegyedében jégpáncél borítja.

Természetföldrajzi viszonyai: Tőle nyugatra a Norvég-tenger, keletre a Kara-tenger, északra a Jeges-tenger fő medencéje található. A Pecsora folyó torkolatvidékén kialakult egy kis, pontosan el nem határolható melléktengere; gyakran a Fehér-tengert is a Barents-tenger melléktengerének tekintik. Fenekét, a jégkorszaki folyamatok nyomait őrző, változatos domborzatú Barents-selfet a Murmanszki-selfhát két részre osztja.

A Barents-tenger déli része jégmentes marad egész évben az Észak-atlanti áramlatnak köszönhetően. Szeptember környékére általában teljesen jégmentessé válik a tenger.

A Barents-tengerben háromfajta víztömeg találkozik:

• meleg, sós víz az észak-atlanti áramlásból (hőmérséklete >3 °C, sótartalom >35‰)
• hideg, sarki eredetű víztömeg (hőmérséklete < 0 °C, sótartalma <35‰)
• meleg, alacsony sótartalmú parti vizek (hőmérséklete >3 °C, sótartalom <34,7‰)

Élővilága: Az Észak-atlanti áramlat miatt ebben a tengerben több az élőlény, mint a többi, hasonló szélességen található tengerben.

A fitoplankton tavaszi virágzása hamar megkezdődik a jéghatár mentén, mert a tenger felszínén az olvadó jégből kialakuló friss vízrétegben kiváló körülményeket találnak. A fitoplanktonokat megeszik a zooplanktonok, és a krillek, ezeket pedig az atlanti tőkehal, sarki tőkehal, bálnák, csuklyás halak fogyasztják. A csuklyás hal a legfontosabb tápláléka sok ragadozó fajnak, például az atlanti tőkehalnak, a fókáknak, és a tengeri madaraknak.

Gazdaságföldrajza: A Barents-tenger halászata nagyon fontos Oroszországnak és Norvégiának egyaránt; főként az atlanti tőkehalat halásszák. Legfontosabb kikötője az orosz Murmanszk, ugyancsak fagymentes a norvég Vardø. A téli háborúig Finnországnak is volt kikötője Petsamonál.

Oroszország a kiselejtezett haditengerészeti nukleáris reaktorok és hulladékok lerakóhelyévé tette a Barents-tengert a hidegháború alatt, és ez veszélyeztetheti az ottani élővilágot.